A Sztrangaroszi horgász

Ernet nagyot tévedt mikor úgy gondolta, hogy nem lehet nagyobb hal annál a Rachbannál, ami az imént vitte el az egész horgász felszerelését. Még búsan vissza is tekintett a messzi távolba, és nézte a víz felszínén pattogó botot, majd sóhajtott egyet, és szomorúan elkezdett evezni Sztrangalrosz békés partja felé, miközben hangosan gondolkodott:
– Mindig van egy nagyobb hal, szól a mondás, de ez, ez a valami hatalmas volt, ennél biztos nincs nagyobb! Istenem bár csak ki tudtam volna fogni, így nem fogja senki elhinni a kocsmában, mikor elmesélem mily hatalmas volt.
De elfeledkezett arról, hogy lényegében a világot alkotó fogaskerekek káoszában ő csak egy apró porszem, sőt még annál is kisebb. Hiába gondolta magáról, miután két éve megmentette azt a fiatal lányt, egy farkas izgatottan csattogó fogsora elől, hogy ő különleges, és méltó helye van a saját maga által elképzelt világban. Efelől a világegyetem felé vészesen közeledő őshalnak más elképzelései voltak. Ernet lényegében fel sem fogta, hogy egy megfoghatatlanul hatalmas hal éppen ebben a pillanatban kezdi el felfalni a világmindenséget. Persze még jó pár millió évig nem is fognak tudni semmit az egészről az univerzum lakói. Ami az őshalat illeti, ő sem fogta fel, hogy életének percei meg vannak számlálva, mivel egy Zuircgerberovtow nevű horgász hamarosan be fog vágni neki, és nem sokára csak egy büszke dicsekvés tárgya lesz.