2015. augusztus 19., szerda

A Rántotta Probléma


"Hány rántás van egy rántottában", teszem fel a kérdést, és kérem a kedves olvasókat, segítsenek a rántások számának meghatározásában.

Most kérdezhetné az olvasó: "Mégis hány rántás lehet egy rántottában? Ahány tojás!” vágják rá sokan, de ez nem teljesen így van. 


2015. augusztus 1., szombat

Egy pillanat a napsütésben

Tehetetlenül tétován állok én előtted, miközben te is ott állsz én előttem.
Tudjuk ennek a pillanatnak már rég megkellet volna történnie.
S miközben nap már magasan delelőre jár, s erősen süt le reám.
Hirtelen hatalmas rémület lesz úrrá rajtam.
Mivel szőrt pillantok meg ottan, ahol nem kellene.
Kérdezem én magamtól kétségek közé esve, nem is esve, szinte zuhanva.
Vajon tényleg bajszot láttok-e?
Vagy csak a nap sütött meg olyannyira, hogy déli bábot láttassék velem?
Netán a belőle érkező részecskék játszanak velem örült úri huncutságokat?
Felső ajkadon oly csalafinta módon ugrándozva törnek meg, s ezáltal becsapnak engem?
Igen, ezek a kérdések gyötörnek engem, miközben szakállamba kap a lágy keserédes északdéli szél.
S tudom, hogy most valami meghatározót kellene mondanom.
De még is csak szótlanul állok ott, s egy gondolat bánt engemet:
Bajszod van-e, vagy csak a képzeletem ördögei űznek velem ily csúf játékot?
Válasz soha nem érkezik, csak a mély üresség lohol kérdéseim után a végtelenség végéig.

2015. július 13., hétfő

Szivola

A Szivola unott fejel, és csorgó nyállal várta, hogy az előtte álló Hős Lovag mire készül, ő volt már a harmadik, aki megpróbálta az Igazság és Szerelem fegyverével felvértezve legyőzni a Szivola lelkében dúló hazugságot, és sokfajta egyéb gonosz dolgot. A Démon unottan megnyújtóztatta a teljes mértékében túlvilági szárnyait, melyek már eléggé el voltak gémberedve a sok szekrény tetején való gubbasztástól.

2015. július 10., péntek

Cortoz naplója – Út a szerelem forrásához


96. nap
Már három hónapja, hogy elindultunk megkeresni a szerelem forrását. Alberto az elején sokat problémázott azon, miért nem inkább az örök fiatalság vagy az örök gazdagság forrását kezdtük el keresni. Sokáig nem értette meg; egyszerűen túl slampos olyan forrást keresni, amit már megszámlálhatatlanul sokan indultak el felkutatni. De a szerelem forrását senki, még senki sem, és ha nem is találjuk meg, már maga a gondolat, hogy mi voltunk az elsők akik útnak indultak a keresésére, már azért megérte. Mindenki tudja, még az is megeshet, senki nem éli túl az utat, de kockáztatnunk kell, mert mi lehetünk az elsők akik felfedezik, a másik meg mind inni fogunk, és megtaláljuk az igaz szerelmet. Sőt még haza is viszünk belőle és úgy fogjuk árulni, mint Cortoz Titkos Szerelmi Itala, ez lesz a reklámszövege: a leghidegebb szívet is felmelegíti. De most mennem kell rendet rakni, Abdarha a sivatagi kereskedő ismételten balhézik, nem nagyon értékeli ha valaki megvicceli. Az általában halk szavú, nyugodt, intelligens ember, kivéve ha megtréfálják, akkor egyből handzsárt rántva pattan fel és gyilkolással, meg fejlevágasal fenyeget mindenkit.

2015. július 1., szerda

Interjú - Aeetes Tantalus

– Kezdhetem?
– A Nevem Aeetes Tantalus, és hetvenöt éves vagyok.
– A Nagy Városban.
– Őszintén, nem is tudom pontosan honnan kezdjem.
– Hogy mikor kezdődött az egész, nem emlékszem tisztán, régen, talán ötven éve.
– Igen, akkoriban mind azt hittük, hogy mi szartuk a spanyol viaszt, tényleg, szentül hittük.
– Visszagondolva érdekes világ volt, amiben éltünk, mindenki abból próbált sikeres lenni, amihez egyáltalán nem értett.

2015. június 28., vasárnap

Fényképezőn keresztül, a világról

Uborka szezon van, és a következő „irományom” még a rajtnál sem áll, nem hogy a cél felé közelítene. Szóval, hogy ne legyen elhanyagolt a blog, és picit pörögjön is, meg szeretnék osztani veletek pár képet melyet régi barátom, Illés Gergely készített. Mivel, ő is megosztotta eme „nagyszerű” blogot, így illik viszonozni a gesztust. Nekem amúgy az ilyenekről mindig egymás nemi szervének fényezése, majd annak közzététele jut eszembe, de persze ha ezt nem tennénk, nem lennénk többek, mint egyik fáról a másikra ugráló majmok. Persze ez a lényegen semmit nem változtat, hogy feltörekvő fotósunk készítette mindkét profilképemet, amik jelenleg is szolgálatukat teljesítik, és eszem ágában sincs lecserélni, szóval ez elárul valamit a tehetségéről. 

2015. június 24., szerda

A Sztrangaroszi horgász

Ernet nagyot tévedt mikor úgy gondolta, hogy nem lehet nagyobb hal annál a Rachbannál, ami az imént vitte el az egész horgász felszerelését. Még búsan vissza is tekintett a messzi távolba, és nézte a víz felszínén pattogó botot, majd sóhajtott egyet, és szomorúan elkezdett evezni Sztrangalrosz békés partja felé, miközben hangosan gondolkodott:
– Mindig van egy nagyobb hal, szól a mondás, de ez, ez a valami hatalmas volt, ennél biztos nincs nagyobb! Istenem bár csak ki tudtam volna fogni, így nem fogja senki elhinni a kocsmában, mikor elmesélem mily hatalmas volt.
De elfeledkezett arról, hogy lényegében a világot alkotó fogaskerekek káoszában ő csak egy apró porszem, sőt még annál is kisebb. Hiába gondolta magáról, miután két éve megmentette azt a fiatal lányt, egy farkas izgatottan csattogó fogsora elől, hogy ő különleges, és méltó helye van a saját maga által elképzelt világban. Efelől a világegyetem felé vészesen közeledő őshalnak más elképzelései voltak. Ernet lényegében fel sem fogta, hogy egy megfoghatatlanul hatalmas hal éppen ebben a pillanatban kezdi el felfalni a világmindenséget. Persze még jó pár millió évig nem is fognak tudni semmit az egészről az univerzum lakói. Ami az őshalat illeti, ő sem fogta fel, hogy életének percei meg vannak számlálva, mivel egy Zuircgerberovtow nevű horgász hamarosan be fog vágni neki, és nem sokára csak egy büszke dicsekvés tárgya lesz.

2015. június 18., csütörtök

A Megoldás - harmadik rész


A Megoldás - első rész
A Megoldás - második rész

Tömött metróban két utas éppen egy Thermo Burger 3000-et majszolt, miközben nyugodt zakatolás közben közeledtek a Nagy Városba. A vagon falán egy hatalmas reklám hirdettette az imént jóízűen falatozó utasok ételét. "Legfinomabb szintetikus marhahús! Maximum íz!" Kettőjük beszélgetését egy kellemetlen szag szakította félbe, amit fanyar arccal jeleztek is egymásnak. A többi utas is mozgolódni kezdett az egyre fokozódó bűz érzetére, mire az egyik habzó szájjal összeesett, majd még egy, és szép sorjában az összes ember. Mire a megállóba ért, már csak egy zöld gázfelhőt pöfékelő szellemvonat maradt belőle. A sofőr még próbált négykézláb önnön hányásába fetrengve menekülni, de vele is végzett az alattomos támadó.

2015. június 11., csütörtök

Mese Füsttel

„Sokszor azt gondolom, léteznie kell egy ténylegesen magasabb rendű értelemnek, mivel az emberei hülyeséget nem okozhatja más, mint annak az értelemnek a fanyar humora.” Aeetes Tantalus

Térjünk is a történetre. Életem egy apróbb szakaszában jelen volt egy lány (a részletekbe nem szeretnék belebonyolódni, az egy másik történet, most nem ez a lényeg). Tudtam, hogy a lány és családjának egyes tagjai egy úgynevezett Hitgyülekezetnek . Mindig úgy voltam vele, mindenkinek a saját hite az saját magára tartozik. Telt az idő és egy szép napon a lány odaállt elém kisírt szemekkel. Én kérdeztem, mi a baj. Erre ő csak annyit válaszolt, hogy félt engem, mivel a pokolra fogok jutni. Mondtam neki, teljes mértékben egyet kell értenem vele, mivel még én magam sem tudom megítélni a végkifejlett káoszba burjánzó lehetőségeit, szóval bármi megeshet.
Erre még jobban elkezdett sírni, és itt jöttel az pillanat, mikor hátat kellett volna fordítanom és elballagni jó messzire. De én nem tettem, inkább rákérdeztem mi ez az egész, és ő elkezdte mesélni. Mondták neki azon az gyülekező helyen, hogy a világvége egy ősszel fog elérkezni. Eddig nem is lenne baj, jöjjön ősszel, forradalmak törtek/törnek ki , háborúk és természeti katasztrófák voltak/vannak ősszel, nem probléma, nem árthat egy kis özönvíz, vagy meteorit stb. De a csavar most jön; ha én mint egyén elfogadom Istent, és beállok egy guillotine alá, hogy fájdalommentesen legyakják a kerek kis bucim a nyakamról, akkor én mártírhalált halok és a mennybe jutok. Mondom jó, jó, de mi a másik, azért nem szeretnék még idő előtt megválni a fejemtől. Szóval a másik lehetőség az, hogy a földön maradva megchipeljük magunkat a sátán bélyegével. Én láttam lelki szemeim előtt ahogy a két és fél méter magas, karhossznyi szarvakkal ellátott lángoló patájú ősgonosz toporog az iroda ház bejárati ajtaja előtt, mivel nem fér be rajta. Először próbálja jobbról, majd próbálja balról, majd a végén felbőszülve egy hatalmas tűz golyót hajit rá. Aztán mintha mi sem történt volna leporolja öltönyét, és besétál az imént készített lyukon. Betuszkolja magát nagy nehezen a liftbe, felmegy az irodájába, majd elkezd dolgozni egy újfajta, sokkal hatékonyabb chipen. Ha még úgy gondolja, lenéz a gyártósorra, beszélget pár szót a munkásokkal, talán még meg is kávézik velük. Utána hazamegy, és békésen nyugovóra tér, tudván ma is keményen dolgoztak, és nincs már sok hátra a teljes világuralomhoz. Én még meg mertem kérdezni, hogy jó jó, lefejezés rendben, de mi van utána, ha a mennybe kerülünk. A válasz amit kaptam nem volt kielégítő számomra, lehet valakinek az, de nekem nem volt. A lényeg, miután a mennybe kerül az egyén, az örökkévalóságig az Istent imádja. Én balga persze megkérdeztem melyik Istent is imádjuk a végtelenségig. Erre a kérdésemre csak becsmérlést kaptam. Mondom neki kis ártatlanul, hogy jó, jó, az oké, imádjuk örökké, de még mit csinálunk. A válasz ugyanaz volt, az Istent imádjuk, semmi mást. Kérdezem, semmi szórakozás, még egy kis paráználkodás sincs? Persze nincs. Gondolhatja most kedves olvasó, nincs jó választás, mert az egyikben az Antikrisztus báb seregének tagjai leszünk, a másikban meg szimplán egy rózsaszín felhő mögé rejtett purgatórium vár ránk. Gondolom sokaknak sem fekszik ez a helyzet, nekem sem feküdt. Kérdezem, nem lehetne felvenni a harcot a földre érkező démonokkal, meg egyéb ős-gonosz lényekkel? A válasz az volt: nem és még is mit gondolok én, fel sem tudom fogni milyen egy démon. Oké jogos, nem tudom felfogni, talán Szókratész tudná, de ő már egy jó ideje máshol van. De mégis, nem lehetne egy ütő képes csapatot összerakni, vámpírvadászokból, démonűzőkből, mágusokból stb? A válasz "nem" volt, és én azóta is próbálok beletörődni ebbe az egészbe... 

Ez az a történet mely évek óta kísért. Álmaiban levágott fejek, és megbélyegzett birka módon viselkedő emberek között vezet utam. Miközben mindkét fél megkísérel magához csábítani, amíg a gonosznak tűnő lélekélrabló démonok megpróbálják az embereknek elmagyarázni, hogy tévedés az egész, és nem értik miért romlott meg a két faj közti kapcsolat. Nem mellesleg már ők is unják ezt az egész fő gonosz csatlósa dolgot, csak haza szeretnének már jutni. De a rémálmok nem a világ ily módon való kipusztulásának jövőképeitől vannak, hanem az egyén szabad akaratának, és választásának teljes megerőszakolásától.

Idézetek #1

Ki mondhatta a fenti idézetet?

A válasz: III. Richárd Angol király, és az ominózus mondat, egy a Shakespeare által irt drámában hangzik el, mely az előbb említtet kolléga nevén fut. Sokak által nem kedvelt Richárd egy szép napon csatába vonult. Miközben az ütközet zajlott, ö maga figyelmetlenül bele galoppolt, egy a helyszín melletti mocsárba. A mocsár meg persze ennek annyira megörült, hogy abban a pillanatban kéjes cuppogásokkal elkezdte magába nyelni. Shakespeare művében ekkor kiálltja el Richárd a fent említtet idézettet. Pedig valójában csak annyit mondott: „árulás, árulás, árulás!”, mivel júdás Lord Stanley elárulta, és átállt a Lannisterek Lancasterek oldalára, így elvesztette a csatát, na meg az életét.


2015. június 9., kedd

A Megoldás - második rész


A Megoldás - első rész

Az űrhajó fedélzeten hárman voltak, Tent a pilóta, Aina az elbűvölő tudós hölgy, és Brewton a hölgy társa. Hárman teljes nyugalomban utaztak a megviselt űrrepülőn, mely komótosan haladt egy sárgás fényű csillag felé. Tent szunyókálva feküdt a pilóta székben, miközben Brewton, Ainát próbálta megfűzni már hetek óta egy kis incselkedésre. Persze ezt Aina néhány kivételtől eltekintve, a fontos kutató munkájukra való tekintettel elég erősen vissza utasította. Pár pillant múlva elkezdett csipogni az egyik műszer a sok közül, az amelyik érkezésüket volt hivatott jelezni. Tent hörögve riadt fel, majd eszeveszett nyomkodásba kezdet, aminek a végeredménye az lett, ami minden pilóta rémálma. A hajó hirtelen iszonyatos rángások közepette kilépett a fénysebességből, majd pár aszteroida között átcsúszva megállt egy biztonságosnak tűnő helyen.

2015. június 6., szombat

A Megoldás - első rész

Iszonyatosan meleg nap volt, a hőmérséklet kibírhatatlan szintjét kezdte megütni. Kivéve az Elnöki Tudományos Épület hatvannyolcadik szintjének tanácsteremében. A légkondicionálók kellemesre hűtötték bent a levegőt. Már vagy négy órája ültek, szinte szótlanul. Az életkori átlag bőven meglépte a hatvanat is, és a tudósok aránya is elérte a száz százalékot. Ritkán volt olyan alkalom, mikor egy helyen lettek volna az emberiség, feltételezetten legnagyobb tudósai, legalábbis ők, és a környezetük ezt gondolta. Ez az alkalom is pont ilyen volt. A ventilátor monoton bugását csak a tűzjelző néha-néha felvinnyogó, vészjósló csipogása törte meg. De ez a csipogás már kezdett Dr. Deris agyára menni. Olyannyira, hogy inkább az ülés berekesztését fontolgatta. Tudta nem lesz könnyű menet az Elnök elé állni és elmondani, kudarcot vallottak. Időnként valaki mormogott párszót, vagy nagy sercegések közepette elkezdett valamit firkálni az előtte heverő papira. Ez Dr. Heinhelnek ment a legjobban, ö már szinte egy komplett képregényt alkotott, aminek a főszereplője ö maga volt. A története a bolygó megmentéséről szólt, melyben egy hatalmas, és veszedelmes vírus próbálta kiirtani az emberi fajt. Dr. Sechen a laptopján éppen egy nagyon „hideg” színű közösségi oldalon fiatal lányokat nézegettet elégedett élvezettel. Valaki a sarokban majszolt valamit. Amint feltűnt neki, hogy minden szempár rátapadt, szépen lassan vissza süllyesztette táskájába a félig megcsócsált tábla csokit.

2015. június 5., péntek

Hank és Én

Valamikor '34 nyarán történhetett, ha jól emlékszem. Hank és én repülőre szálltunk, az utolsó, üzemanyag égetéses elven működők egyikére. Valahol Új-Párizs felett repültünk mikor a gép találatot kapott. Először azt hittük valamiféle légvédelmi lézer , bár furcsálltuk az egészet. Az Új-Francia kormány mint köztudott, nem éppen kiszámíthatóságáról volt híres, de egy ilyesfajta támadást még ők sem engedhettek meg maguknak. Ahogy az lenni szokott ilyenkor a repülő elkezdett dugóhúzóban zuhanni a zöldellő táj felé. Itt már elkönyveltük, hogy szeretett hazánkat Mahazoniát nem látjuk többé. A gép be is csapódott a földbe, szépen végig szántva egy bárányokkal teli mezőt. (Mondjuk ez a része a történetnek a bárányoknak nem annyira tetszett.) De ekkor még furcsább dolog történt, Hank és én túléltük a zuhanást, és egy karcolás nem volt rajtunk. A repülőből kikászálódva ötlött szembe a tény, nem légvédelmi lézer volt, hanem egy földönkívüli űrhajó csapódott a gépnek. Hosszra vagy megvolt egy iskola busznyi is, szélességre mintha négyen, vagy öten egymás mellé állnának. Az űrhajó oldala teljesen sima volt, és mikor oda mentünk, hogy megnézzük közelebbről is. Hirtelen kinyílt az oldala majd… - Fater megint elkalandoztál, ne beszélj badarságokat a gyereknek, nem fog tudni este aludni.
- De Apa! Papa találkozott velük! Én hiszek neki!
- Látod Fater, mi lesz mindig a meséid vége? Mindegy mi indulunk, jövőhetén ugyanilyen időben jövünk, és a macskát ne felejtsd el megetetni.
- Rendben fiam, de nincs is macskám!

Nem sokkal később egy kis szürke alak lépett ki a ruhás szekrényből. Magasságra megvolt vagy fél-embernyi.
- Elmentek? - kérdezte a kis szürke.
- Igen, el!
- Hagytak itt macska kaját?
- Hagytak...

A Háború Pokla

Emlékszem, valahol Franciaország mélyén lehetünk, nem messze Párizstól. Addigra az egész szakaszunk kezdte elveszíteni az ép eszét. Próbáltuk az egészet úgy felfogni, mintha csak egy színházi műsor, egy vígjáték lenne. Így esett meg az is, hogy Kis Jimmy aknavetővel annyira megnevettette a náci katonákat, amazok a röhögéstől darabokra szakadtak. Persze nálunk is volt pár ember aki nem bírta vissza tartani magát, és hatalmas röhögés közepette kinyúlva meghalt, valószínűleg nem bírta a szívük a sok nevetést. Kedvencem az volt, mikor Fred az egyik ház mögül kiszaladva egy tomival nagyon meglepte a nácikat, amazok hasukat fogva földre rogytak a nevetéstől. Akkoriban mindenki próbált más embereket megnevettetni. Ez a németeknek, és az oroszoknak nagyon jól ment, nevető táborokat hoztak létre és ott nagyon sok embert megvicceltek. Mondjuk mi sem szégyenkeztünk, csináltunk egy bombát amivel nagyon megnevettettük a japánokat, kétszer is. Engem is megvicceltek, olyannyira, hogy mind két lábam leszakadt. Kemény idők jártak akkoriban, de a sok viccelődés és nevetés valamennyit enyhített az egészen...