Egy
szikla volt az idő kavargó, fortyogó mocsarában, egy szikla mely
a kezdetektől létezett. Nem volt sem jó, sem rossz, ő volt az
univerzum elmozdíthatatlan állandója. Piros palástja már rég
megkopott a több ezer eon végtelenjébe nyúló harcai során.
Hosszú ősz szakállát dohányfüst marta. Hívták őt sokféle
nyelven sokféleképpen: A távoli Tau Ceti humanoid forma termeszei:
Aarchaitának, a Menderi gázóriás végtelen mélységű
hidrogéntenger lakói csak Muhunának nevezték. Földi emberek és
a A-Centaurii mindarinok tűnékeny civilizációjában csak
Calaausnak. Sokféle formában volt már jelen a világban. De ma a
földön mindenki csak Mikulásként ismeri.
Soha
senki nem tudta az igazi szándékát, csak a gyermekek felé
irányuló kedvességéről volt ismert. Pedig az igazság teljesen
más volt. Ősi bűntudata hajtotta a végtelen éjszakába. Egy nap
mikor ő volt a kedves Mikulás, majd levetette álarcát, és
leporolt bűntudatát ismét visszasüllyesztette táskája mélyére,
hogy elővegye aktuális kedvencét, egy vértől rozsdás toport,
mely nem volt más, mint egy rezgéselnyelő baltába oltott
hideg-fúziós pokolpuska. Megnyergelte deventérium-vasba
öltöztetett Lucifer nevű rémszarvasát, és elindult, hogy tegye
amit tennie kell. Az élőket védte a holtaktól, túlvilág milliónyi gonoszától, melyek minden pillanatban ezerféle aljas
módszerrel ártatlanok lelkére vadásztak
Egy
rég elfeledett civilizáció, a Buhallák álltak legközelebb az
igazság megértéséhez. Szerintük Channarau, ahogy ők hívták. A
kezdetetek kezdetén, mikor még halandó volt, egy, a mostanihoz
nagyon hasonló, de békésebb világban épített egy gépet,
mellyel el akarta érni, hogy a világok dimenziósíkjai eggyé
váljanak. Célja az volt: ne legyen halandóság, ne legyenek
betegségek, és örök harmónia uralja az univerzumot. Sajnos terve
nem sikerült. A gép, melyet megalkotott, az üzembe helyezés
pillanatában elromlott, és magába szippantotta az összes létező
dimenziót. Nem sokon múlott, hogy a világ örökre eltűnjön, egy
hihetetlenül apró pontba sűrűsödve végleg feleméssze magát.
Még időben lépett közbe, de ennek a fajta megmaradásnak hatalmas
ára volt. A gép újraformálva kiszarta magából a világot.
Szörnyűbbnél szörnyűbb lények jöttek létre, és özönlötték
el világot. Sokáig nem volt más, csak káosz, pusztulás, és
halál. Channarau a legnagyobb átkot kapta nyakába; az örök
életet. Nem maradt más választása büntetésének enyhítésére;
felesküdött az általa a világra szabadított torz lények
elpusztítására. Legbelül, egyetlen egy dolog bántotta igazán:
Elvette a gyerekek emlékezetét. Azelőtt más volt: a gyermekek
tanították a megkopott tudású öregeket, mert nekik még friss
volt az emlékezés tudása. Ezért harcolt minden egyes pillanatban
a sötétség ellen, és ezért utazott a világok között egy
végtelenbe nyújtott pillanatig, és ajándékozta meg a gyermekeket
egy töredék emlékezéssel. Sokáig, nagyon sötét hely volt a
világ, és Channarau, vagy más néven a Mikulás, az örök
állandó, csak harcoltt.