Tehetetlenül
tétován állok én előtted, miközben te is ott állsz én
előttem.
Tudjuk
ennek a pillanatnak már rég megkellet volna történnie.
S
miközben nap már magasan delelőre jár, s erősen süt le reám.
Hirtelen
hatalmas rémület lesz úrrá rajtam.
Mivel
szőrt pillantok meg ottan, ahol nem kellene.
Kérdezem
én magamtól kétségek közé esve, nem is esve, szinte zuhanva.
Vajon
tényleg bajszot láttok-e?
Vagy
csak a nap sütött meg olyannyira, hogy déli bábot láttassék
velem?
Netán
a belőle érkező részecskék játszanak velem örült úri
huncutságokat?
Felső ajkadon oly csalafinta módon ugrándozva törnek meg, s ezáltal
becsapnak engem?
Igen,
ezek a kérdések gyötörnek engem, miközben szakállamba kap a lágy
keserédes északdéli szél.
S
tudom, hogy most valami meghatározót kellene mondanom.
De
még is csak szótlanul állok ott, s egy gondolat bánt engemet:
Bajszod
van-e, vagy csak a képzeletem ördögei űznek velem ily csúf
játékot?
Válasz
soha nem érkezik, csak a mély üresség lohol kérdéseim után a végtelenség végéig.
