2016. január 9., szombat

Channarau az Örök

Egy szikla volt az idő kavargó, fortyogó mocsarában, egy szikla mely a kezdetektől létezett. Nem volt sem jó, sem rossz, ő volt az univerzum elmozdíthatatlan állandója. Piros palástja már rég megkopott a több ezer eon végtelenjébe nyúló harcai során. Hosszú ősz szakállát dohányfüst marta. Hívták őt sokféle nyelven sokféleképpen: A távoli Tau Ceti humanoid forma termeszei: Aarchaitának, a Menderi gázóriás végtelen mélységű hidrogéntenger lakói csak Muhunának nevezték. Földi emberek és a A-Centaurii mindarinok tűnékeny civilizációjában csak Calaausnak. Sokféle formában volt már jelen a világban. De ma a földön mindenki csak Mikulásként ismeri.

Soha senki nem tudta az igazi szándékát, csak a gyermekek felé irányuló kedvességéről volt ismert. Pedig az igazság teljesen más volt. Ősi bűntudata hajtotta a végtelen éjszakába. Egy nap mikor ő volt a kedves Mikulás, majd levetette álarcát, és leporolt bűntudatát ismét visszasüllyesztette táskája mélyére, hogy elővegye aktuális kedvencét, egy vértől rozsdás toport, mely nem volt más, mint egy rezgéselnyelő baltába oltott hideg-fúziós pokolpuska. Megnyergelte deventérium-vasba öltöztetett Lucifer nevű rémszarvasát, és elindult, hogy tegye amit tennie kell. Az élőket védte a holtaktól, túlvilág milliónyi gonoszától, melyek minden pillanatban ezerféle aljas módszerrel ártatlanok lelkére vadásztak

Egy rég elfeledett civilizáció, a Buhallák álltak legközelebb az igazság megértéséhez. Szerintük Channarau, ahogy ők hívták. A kezdetetek kezdetén, mikor még halandó volt, egy, a mostanihoz nagyon hasonló, de békésebb világban épített egy gépet, mellyel el akarta érni, hogy a világok dimenziósíkjai eggyé váljanak. Célja az volt: ne legyen halandóság, ne legyenek betegségek, és örök harmónia uralja az univerzumot. Sajnos terve nem sikerült. A gép, melyet megalkotott, az üzembe helyezés pillanatában elromlott, és magába szippantotta az összes létező dimenziót. Nem sokon múlott, hogy a világ örökre eltűnjön, egy hihetetlenül apró pontba sűrűsödve végleg feleméssze magát. Még időben lépett közbe, de ennek a fajta megmaradásnak hatalmas ára volt. A gép újraformálva kiszarta magából a világot. Szörnyűbbnél szörnyűbb lények jöttek létre, és özönlötték el világot. Sokáig nem volt más, csak káosz, pusztulás, és halál. Channarau a legnagyobb átkot kapta nyakába; az örök életet. Nem maradt más választása büntetésének enyhítésére; felesküdött az általa a világra szabadított torz lények elpusztítására. Legbelül, egyetlen egy dolog bántotta igazán: Elvette a gyerekek emlékezetét. Azelőtt más volt: a gyermekek tanították a megkopott tudású öregeket, mert nekik még friss volt az emlékezés tudása. Ezért harcolt minden egyes pillanatban a sötétség ellen, és ezért utazott a világok között egy végtelenbe nyújtott pillanatig, és ajándékozta meg a gyermekeket egy töredék emlékezéssel. Sokáig, nagyon sötét hely volt a világ, és Channarau, vagy más néven a Mikulás, az örök állandó, csak harcoltt.