Szivola

A Szivola unott fejel, és csorgó nyállal várta, hogy az előtte álló Hős Lovag mire készül, ő volt már a harmadik, aki megpróbálta az Igazság és Szerelem fegyverével felvértezve legyőzni a Szivola lelkében dúló hazugságot, és sokfajta egyéb gonosz dolgot. A Démon unottan megnyújtóztatta a teljes mértékében túlvilági szárnyait, melyek már eléggé el voltak gémberedve a sok szekrény tetején való gubbasztástól.

Cortoz naplója – Út a szerelem forrásához

96. nap

Már három hónapja, hogy elindultunk megkeresni a szerelem forrását. Alberto az elején sokat problémázott azon, miért nem inkább az örök fiatalság vagy az örök gazdagság forrását kezdtük el keresni. Sokáig nem értette meg; egyszerűen túl slampos olyan forrást keresni, amit már megszámlálhatatlanul sokan indultak el felkutatni. De a szerelem forrását senki, még senki sem, és ha nem is találjuk meg, már maga a gondolat, hogy mi voltunk az elsők akik útnak indultak a keresésére, már azért megérte. Mindenki tudja, még az is megeshet, senki nem éli túl az utat, de kockáztatnunk kell, mert mi lehetünk az elsők akik felfedezik, a másik meg mind inni fogunk, és megtaláljuk az igaz szerelmet. Sőt még haza is viszünk belőle és úgy fogjuk árulni, mint Cortoz Titkos Szerelmi Itala, ez lesz a reklámszövege: a leghidegebb szívet is felmelegíti. De most mennem kell rendet rakni, Abdarha a sivatagi kereskedő ismételten balhézik, nem nagyon értékeli ha valaki megvicceli. Az általában halk szavú, nyugodt, intelligens ember, kivéve ha megtréfálják, akkor egyből handzsárt rántva pattan fel és gyilkolással, meg fejlevágasal fenyeget mindenkit.

Interjú - Aeetes Tantalus

– Kezdhetem?

…

– A Nevem Aeetes Tantalus, és hetvenöt éves vagyok.

…

– A Nagy Városban.

…

– Őszintén, nem is tudom pontosan honnan kezdjem.

…

– Hogy mikor kezdődött az egész, nem emlékszem tisztán, régen, talán ötven éve.

…

– Igen, akkoriban mind azt hittük, hogy mi szartuk a spanyol viaszt, tényleg, szentül hittük.
…

– Visszagondolva érdekes világ volt, amiben éltünk, mindenki abból próbált sikeres lenni, amihez egyáltalán nem értett.

Fényképezőn keresztül, a világról

Uborka szezon van, és a következő „irományom” még a rajtnál sem áll, nem hogy a cél felé közelítene. Szóval, hogy ne legyen elhanyagolt a blog, és picit pörögjön is, meg szeretnék osztani veletek pár képet melyet régi barátom, Illés Gergely készített. Mivel, ő is megosztotta eme „nagyszerű” blogot, így illik viszonozni a gesztust. Nekem amúgy az ilyenekről mindig egymás nemi szervének fényezése, majd annak közzététele jut eszembe, de persze ha ezt nem tennénk, nem lennénk többek, mint egyik fáról a másikra ugráló majmok. Persze ez a lényegen semmit nem változtat, hogy feltörekvő fotósunk készítette mindkét profilképemet, amik jelenleg is szolgálatukat teljesítik, és eszem ágában sincs lecserélni, szóval ez elárul valamit a tehetségéről. 

A Sztrangaroszi horgász

Ernet nagyot tévedt mikor úgy gondolta, hogy nem lehet nagyobb hal annál a Rachbannál, ami az imént vitte el az egész horgász felszerelését. Még búsan vissza is tekintett a messzi távolba, és nézte a víz felszínén pattogó botot, majd sóhajtott egyet, és szomorúan elkezdett evezni Sztrangalrosz békés partja felé, miközben hangosan gondolkodott:
– Mindig van egy nagyobb hal, szól a mondás, de ez, ez a valami hatalmas volt, ennél biztos nincs nagyobb! Istenem bár csak ki tudtam volna fogni, így nem fogja senki elhinni a kocsmában, mikor elmesélem mily hatalmas volt.
De elfeledkezett arról, hogy lényegében a világot alkotó fogaskerekek káoszában ő csak egy apró porszem, sőt még annál is kisebb. Hiába gondolta magáról, miután két éve megmentette azt a fiatal lányt, egy farkas izgatottan csattogó fogsora elől, hogy ő különleges, és méltó helye van a saját maga által elképzelt világban. Efelől a világegyetem felé vészesen közeledő őshalnak más elképzelései voltak. Ernet lényegében fel sem fogta, hogy egy megfoghatatlanul hatalmas hal éppen ebben a pillanatban kezdi el felfalni a világmindenséget. Persze még jó pár millió évig nem is fognak tudni semmit az egészről az univerzum lakói. Ami az őshalat illeti, ő sem fogta fel, hogy életének percei meg vannak számlálva, mivel egy Zuircgerberovtow nevű horgász hamarosan be fog vágni neki, és nem sokára csak egy büszke dicsekvés tárgya lesz.

A Megoldás - harmadik rész

A Megoldás - első rész
A Megoldás - második rész

Tömött metróban két utas éppen egy Thermo Burger 3000-et majszolt, miközben nyugodt zakatolás közben közeledtek a Nagy Városba. A vagon falán egy hatalmas reklám hirdettette az imént jóízűen falatozó utasok ételét. "Legfinomabb szintetikus marhahús! Maximum íz!" Kettőjük beszélgetését egy kellemetlen szag szakította félbe, amit fanyar arccal jeleztek is egymásnak. A többi utas is mozgolódni kezdett az egyre fokozódó bűz érzetére, mire az egyik habzó szájjal összeesett, majd még egy, és szép sorjában az összes ember. Mire a megállóba ért, már csak egy zöld gázfelhőt pöfékelő szellemvonat maradt belőle. A sofőr még próbált négykézláb önnön hányásába fetrengve menekülni, de vele is végzett az alattomos támadó.

Mese Füsttel

„Sokszor azt gondolom, léteznie kell egy ténylegesen magasabb rendű értelemnek, mivel az emberei hülyeséget nem okozhatja más, mint annak az értelemnek a fanyar humora.” Aeetes Tantalus

Térjünk is a történetre. Életem egy apróbb szakaszában jelen volt egy lány (a részletekbe nem szeretnék belebonyolódni, az egy másik történet, most nem ez a lényeg). Tudtam, hogy a lány és családjának egyes tagjai egy úgynevezett Hitgyülekezetnek . Mindig úgy voltam vele, mindenkinek a saját hite az saját magára tartozik. Telt az idő és egy szép napon a lány odaállt elém kisírt szemekkel. Én kérdeztem, mi a baj. Erre ő csak annyit válaszolt, hogy félt engem, mivel a pokolra fogok jutni. Mondtam neki, teljes mértékben egyet kell értenem vele, mivel még én magam sem tudom megítélni a végkifejlett káoszba burjánzó lehetőségeit, szóval bármi megeshet.
Erre még jobban elkezdett sírni, és itt jöttel az pillanat, mikor hátat kellett volna fordítanom és elballagni jó messzire. De én nem tettem, inkább rákérdeztem mi ez az egész, és ő elkezdte mesélni. Mondták neki azon az gyülekező helyen, hogy a világvége egy ősszel fog elérkezni. Eddig nem is lenne baj, jöjjön ősszel, forradalmak törtek/törnek ki , háborúk és természeti katasztrófák voltak/vannak ősszel, nem probléma, nem árthat egy kis özönvíz, vagy meteorit stb. De a csavar most jön; ha én mint egyén elfogadom Istent, és beállok egy guillotine alá, hogy fájdalommentesen legyakják a kerek kis bucim a nyakamról, akkor én mártírhalált halok és a mennybe jutok. Mondom jó, jó, de mi a másik, azért nem szeretnék még idő előtt megválni a fejemtől. Szóval a másik lehetőség az, hogy a földön maradva megchipeljük magunkat a sátán bélyegével. Én láttam lelki szemeim előtt ahogy a két és fél méter magas, karhossznyi szarvakkal ellátott lángoló patájú ősgonosz toporog az iroda ház bejárati ajtaja előtt, mivel nem fér be rajta. Először próbálja jobbról, majd próbálja balról, majd a végén felbőszülve egy hatalmas tűz golyót hajit rá. Aztán mintha mi sem történt volna leporolja öltönyét, és besétál az imént készített lyukon. Betuszkolja magát nagy nehezen a liftbe, felmegy az irodájába, majd elkezd dolgozni egy újfajta, sokkal hatékonyabb chipen. Ha még úgy gondolja, lenéz a gyártósorra, beszélget pár szót a munkásokkal, talán még meg is kávézik velük. Utána hazamegy, és békésen nyugovóra tér, tudván ma is keményen dolgoztak, és nincs már sok hátra a teljes világuralomhoz. Én még meg mertem kérdezni, hogy jó jó, lefejezés rendben, de mi van utána, ha a mennybe kerülünk. A válasz amit kaptam nem volt kielégítő számomra, lehet valakinek az, de nekem nem volt. A lényeg, miután a mennybe kerül az egyén, az örökkévalóságig az Istent imádja. Én balga persze megkérdeztem melyik Istent is imádjuk a végtelenségig. Erre a kérdésemre csak becsmérlést kaptam. Mondom neki kis ártatlanul, hogy jó, jó, az oké, imádjuk örökké, de még mit csinálunk. A válasz ugyanaz volt, az Istent imádjuk, semmi mást. Kérdezem, semmi szórakozás, még egy kis paráználkodás sincs? Persze nincs. Gondolhatja most kedves olvasó, nincs jó választás, mert az egyikben az Antikrisztus báb seregének tagjai leszünk, a másikban meg szimplán egy rózsaszín felhő mögé rejtett purgatórium vár ránk. Gondolom sokaknak sem fekszik ez a helyzet, nekem sem feküdt. Kérdezem, nem lehetne felvenni a harcot a földre érkező démonokkal, meg egyéb ős-gonosz lényekkel? A válasz az volt: nem és még is mit gondolok én, fel sem tudom fogni milyen egy démon. Oké jogos, nem tudom felfogni, talán Szókratész tudná, de ő már egy jó ideje máshol van. De mégis, nem lehetne egy ütő képes csapatot összerakni, vámpírvadászokból, démonűzőkből, mágusokból stb? A válasz "nem" volt, és én azóta is próbálok beletörődni ebbe az egészbe... 
Ez az a történet mely évek óta kísért. Álmaiban levágott fejek, és megbélyegzett birka módon viselkedő emberek között vezet utam. Miközben mindkét fél megkísérel magához csábítani, amíg a gonosznak tűnő lélekélrabló démonok megpróbálják az embereknek elmagyarázni, hogy tévedés az egész, és nem értik miért romlott meg a két faj közti kapcsolat. Nem mellesleg már ők is unják ezt az egész fő gonosz csatlósa dolgot, csak haza szeretnének már jutni. De a rémálmok nem a világ ily módon való kipusztulásának jövőképeitől vannak, hanem az egyén szabad akaratának, és választásának teljes megerőszakolásától.